You are hereA 30 éves jubileumi programindító és iskolatörténeti kiállítás megnyitója.

A 30 éves jubileumi programindító és iskolatörténeti kiállítás megnyitója.


  •  
  • Sharebar

    By Belvárosi webmester - Posted on 12 október 2016

    Az idei a Belvár 30. tanéve. Október 5-én hivatalosan is elindult iskolánk jubileumi rendezvénysorozata. A programindító ünnepség tanulóink színvonalas műsorával kezdődött, majd Szilágyi Tibor intézményvezető idézte fel beszédében a múltat, mutatta be iskolánk jelenét, és a közeljövőre vonatkozó terveket. A beszédet követően Kis Eszter a Békéscsabai Tankerület szakmai helyettese osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait, majd Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte az ünneplőket. Ezt követően polgármester úr jelképesen átadta iskolánk három tagozata egy-egy képviselőjének a jubileumra készült – és általa anyagilag támogatott - kitűzőt, amit iskolánk minden tanulója és alkalmazottja megkap az évforduló emlékére. A programindító zárásaként dr. Szenográdi Péter tanár úr megnyitotta az iskolatörténeti kiállítást, amit a vendégek nagy érdeklődéssel tekintettek meg. A tárlatra látogatható tanítási napokon az első emelten 8.00-16.00 között. Szeretettel várunk mindenkit!

    Az eseményről készült fotók ide kattintva megtekinthetőek