Iskolánk legkiemelkedőbb versenyeredményei a 2013/14. évi tanévtől kezdve
2014:
2016:
2017:
2019:
2020:
2021:
2022:
A korábbi eredmények külön oldalakon találhatók.
A versenyek sorában a legnépszerűbb, legnehezebb, ezáltal a legelismertebb megmérettetés az OKTV. Az idén egy tanulónk jutott be az országos döntőbe, Kis Tamás (11.a), ahol az előkelő 39. helyet szerezte meg. További sikereink:
Biológia:
-
Vendrinszky Ákos (13.C).: Az OKTV 2. fordulójába jutott. Felkészítő: Balogh Tamás, Lennert József
Fizika:
- Kelemen Tamás (12.a) és Knyihár Gábor (10.b): Mindkét tanulónk a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny 2. fordulójába jutott. Felkészítő: Kelemen Sándor
- Kelemen Tamás (12.a) az OKTV fizikaverseny 2. fordulójába jutott. Felkészítő: Kelemen Sándor
Földrajz:
-
Kis Tamás (11.a): Kovács János Középiskolai Földrajzverseny (országos 10. hely), Less Nándor Országos Földrajzverseny (országos 13. hely). Felkészítő: Szenográdi Péter
-
Licska Péter (9.a): Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny 2. fordulójába jutott, ahol a megyében a 3. legjobb eredményt érte el. Felkészítője: Szenográdi Péter
-
Gulyás Péter és Szenográdi Péter (4.b): Szenográdi Péter a Világjáró II. Országos Levelezős Földrajzversenyen a 3-4. osztályosok kategóriájában országos 2. helyezett lett, ugyanezen a versenyen Gulyás Péter országos 7. lett. Felkészítő: Kozákné Dékány Ilona
-
Máté Gergely (10.b) és Tordai Abigél (10.a): Máté Gergely a Világjáró II. Országos Levelezős Földrajzversenyen a középiskolások kategóriájában országos 1. helyezett lett, ugyanezen a versenyen Tordai Abigél országos 2. lett. Felkészítő: Szenográdi Péter
-
Négy csapatunk (7.a ás 7.b) szerezte meg a Világjáró II. Országos Levelezős Földrajzversenyen a 7-8. osztályosok csapatversenyének kategóriájában a legjobb 10 hely valamelyikét (országos 7., 8., 9., 10. helyezettek lettek) Felkészítő: Járminé Kövecses Mária
Kémia:
-
Szegedi Attila, Gulyás Berta (8.o), Szép Ábris (7.o): A Hevessy György Országos Kémia Versenyen Gulyás Berta és Szép Ábris megyei 2., Szegedi Attila pedig megyei 1 és országos 6. helyezést ért el. Felkészítő: Pick György
-
Szegedi Attila, Gulyás Berta, Kovács Nóra (8.o), Vozár Lili (7.o): A Curie Kémia Emlékversenyen Gulyás Berta és Vozár Lili területi 3., Kovács Nóra területi 7., Szegedi Attila pedig területi 1 és országos 2. helyezést ért el. Felkészítő: Pick György
Curie Kémia Emlékverseny
A Curie Kémia Emlékverseny országos döntőjében Gulyás Berta (7.b) első helyezést ért el, Szegedi Attila (7.a) pedig 5. lett. Felkészítő tanáruk: Pick György
- Fizikából Berg Szabina (12.b, felkészítő: Kelemen Sándor),
- Bilológiából Pécsi-Huszár Zoltán (12.a, felkészítő: Lennert József),
Supala Eszter és Takács Evelin (12.b, felkészítők: Balogh Tamás és Lennert József).
A folytatáshoz is sok sikert kívánunk! (Szenográdi Péter)
A Kovács János Regionális Földrajz Verseny szeghalmi döntőjében Sipaki Patrik 9., Kovács Máté pedig 10. helyezést ért el. Gratulálunk!
2011. április 18.
OKTV
Biológia tantárgyból az OKTV 2. fordulójába jutott 3 tanulónk (Pribojszki Angéla 12.a, Kovács Bence 12.b, Kőnig János 12.a). Felkészítő tanár: Balogh Tamás. Az idén földrajzból és kémiából nem jelentkeztek az OKTV-re diákjaink, fizikából pedig Berg Szabina (11.b) dolgozata érte el a továbbíthatóság szintjét. Őt Kelemen Sándor készítette fel. Gratulálunk!
---
Supola Eszter 11. osztályos tanulónk 11. helyezést ért el a Kitaibel Pál Környezetvédelmi és Biológia Verseny nemzetközi döntőjében. Felkészítő tanárai Balogh Tamás és Lennert József voltak.
1. |
Iskolánk két végzős tanulója (Born Alexandra és Vincze Tímea, 12.b.) bejutott a Koren István Megyei Botanikai Verseny döntőjébe. Felkészítő tanárok: Balogh Tamás.
Tímea a megyei döntőben a 3., Alexandra pedig az 5. helyet szerezte meg.
|
2. | Berg Tamás (12.b) az OKTV 2. fordulójába jutott. Erre a fordulóra február 11-én kerül sor. Felkészítő tanár: Kelemen Sándor. |
3. | Berg Tamás (12.b) a fizika OKTV országos döntőjébe jutott. Felkészítő tanár: Kelemen Sándor. |
4. | Öt tanulónk szerepelt sikeresen az idei Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny megyei döntőjében: Supola Eszter (10.b, megyei 1. hely, a nemzetközi döntőbe jutott!), Kolimár Lenke (10.a, megyei 3.helyezett), Takács Evelin (10.b, 4.hely), Hideg Szimonetta (10.a, 5.hely), Petrovszki Ágnes (11.c, 6.hely). A diákokat Balogh Tamás és Lennert József kollégák készítették fel. Gratulálunk! |
5. | Általános iskolás tagozaton tanuló diákjaink is csatlakoztak az idei sikerekhez. Lőrinczy Döme (7.b) megyei 2. helyezést ért el a Hevessy György Országos Kémiaversenyen. Knyihár Gábor pedig megnyerte a Curie Kémiai Emlékverseny területi fordulóját, így bejutott az országos döntőbe. A felkészítő kolléga mindkét esetben Pick György. |
6. | Kelemen Tamás (9.a) megyei 1. helyezést ért el a Bay Zoltán Fizika Versenyen. Felkészítő tanár: Kelemen Sándor. |
A versenyekkel kapcsolatos részletek, illetve a további eredmények iránt érdeklődők nyissák meg az iskolai honlap kezdőoldaláról elérhető „Sikereink” című linket.
|
1. |
A Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyen 6 fő ért el kimagasló eredményt, köztük Supala Eszter (9.b) országos 10. helyezést ért el (felkészítő tanára: Balogh Tamás és Lennert József).
Eszter a Curie Kémia Emlékversenyen is sikeresen szerepelt, a területi fordulón 5. lett (felkészítő tanár: Lennert József, Pick György) |
2. | A Kaán Károly Megyei Környezetvédelmi és Biológia Versenyen Endrész Aliz megyei 5. lett (felkészítője: Járminé Kövecses Mária). |
3. | A Városi Tanulmányi Versenyen földrajz csapatunk 3. helyen végzett (felkészítője: Járminé Kövecses Mária). |
Tantárgy | Középszint (átlagok) | Emelt szint (átlagok) | ||
---|---|---|---|---|
Országos | Belvárosi Iskola | Országos | Belvárosi Iskola | |
Biológia | 3,45 | 4 | 4,29 | 4,91 |
Kémia | 4,28 | 4,9 | 4,55 | - |
Fizika | 3,84 | 4,67 | 4,68 | - |
Földrajz | 3,82 |
4,86 |
4,67 | - |
A 2010 májusi és júniusi érettségi eredmények összehasonlítása országos adatokkal, közép és emelt szinten egyaránt.
Az érettségi vizsgára jelentkezők megoszlása (fő) és a vizsgajegyek átlaga | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2010.V-VI., természettudományok, Belvárosi Ált. Isk. és Gimnázium | ||||||||||
TANTÁRGY | KÖZÉPSZINT (zárójelben az átlag) | EMELT SZINT (zárójelben az átlag) | Összesen | |||||||
Az 58 végzősből vizsgára jelentkezett | Korábban vizsgát tett végzős diák | Előrehozott vizsgára jelentkezett alsóbb éves | Volt diák (pl. kiegészítő vizsga) | Az 58 végzősből vizsgára jelentkezett | Korábban vizsgát tett végzős diák | Előrehozott vizsgára jelentkezett alsóbb éves | Volt diák (pl. kiegészítő vizsga) | |||
Biológia | 5 (4) | 0 | 0 | 0 | 10 (4,9) | 0 | 0 | 1 (5) | 16 (4,63) | |
Fizika | 10 (4,7) | 0 | 0 | 2 (4,5) | 0 | 0 | 0 | 0 | 12 (4,67) | |
Földrajz | 3 (4,67) | 1 (5) | 4 (5) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 8 (4,88) | |
Kémia | 10 (4,9) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 10 (4,9) | |
Összesen | 28 (4,64) | 1 (5) | 4 (5) | 2 (4,5) | 10 (4,9) | 0 | 0 | 1 (5) | 46 (4,74) |
Tantárgy | Középszintű érettségire jelentkezők száma (fő) | Emelt szintű érettségire jelentkezők száma (fő) | Tantárgyi átlag |
---|---|---|---|
Biológia | - | 10 | 4,8 |
Fizika | 17 | - | 4,7 |
Földrajz | 7 | - | 4,3 |
Kémia | 8 | - | 4,8 |
A 12. évfolyamon az idén is két osztály diákjai vizsgáztak, összesen 60 fő. A vizsgázók 53%-a (32 fő) választott természettudományos tárgyat az érettségin, ezen belül nyolc fő (13%) két ilyen tárgyból is sikeresen vizsgát tett.
A 2009. évi adatok földrajz esetében tartalmazzák a korábban előrehozott vizsgán teljesítő két diák eredményeit is. Nélkülük, a tényleges idei érettségizők jegyeinek átlaga: 4,4.
Az idén a négy tantárgy közül csak biológiából jelentkeztek emelt szintű érettségire az iskola végzős növendékei. Az ő esetükben már megyei összevetésre is lehetőség nyílik. Az idén Békés megyében a biológiából emelt szinten vizsgázó száznál is több diák írásbeli dolgozatának átlaga 62 pont volt (azaz 62%), a 10 diákunk átlaga pedig: 70,3 pont, illetve ugyanennyi %.
Korábban a három másik tárgyból is voltak emelt szinten érettségiző diákjaink, pl. tavaly (2008-ban) Mazán Zsombor 100%-os teljesítménnyel szerzett jelest emelt szinten földrajzból.
Fiatalnak számító iskolánk diákjai csak az 1994/95. tanév óta kapcsolódtak be a rangosabb középiskolai tanulmányi versenyekbe. Csökkenti a lehetőségeinket a „szűk” keresztmetszet is, azaz évfolyamaink többségét a kezdetek óta két osztály alkotta. Ezért nincsenek természettudományokhoz kapcsolódó tagozatok sem, illetve az egyes tanévekben viszonylag kevés diákot tudtunk a versenyekre nevezni. Mindezek ellenére komoly eredményekkel büszkélkedhetünk.
A felsorolt sikereket (országos 1-20.hely) az alábbi tanárok munkája alapozta meg:
Balogh Tamás (Biológia), Kelemen Sándor (Fizika), Lennert József (Biológia, Kémia), Pick György (Kémia-általános iskola), Sallai Lajos, Szenográdi Péter (Földrajz)
1. Biológia 1. hely, Erős Zsolt, 1999
2. Kémia 7. hely, Erős Zsolt, 1999
3. Földrajz 10. hely, Mazán Zsombor, 2008
4. Biológia 12. hely, Korcsok Anikó, 1999
5. Fizika 13.hely, Krajcsó Péter, 2002
6. Kémia 15. hely, Barankai Norbert, 2000
7. Kémia 15. hely, Barankai Norbert, 2001
8. Biológia 16. hely, Kinyó Ágnes, 1998
9. Fizika 16.hely, Kozák Ferenc, 2005
10. Kémia 17. hely, Erős Zsolt, 1998
Lóczy Lajos Földrajz Verseny
3. hely (Orova Balázs, 1998)
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
3. hely, Petró Éva, 1998
Irinyi János Kémia Verseny
4. hely, Erős Zsolt, 1997
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
6. hely, Kinyó Ágnes, 1996
Irinyi János Kémia Verseny
6. hely, Barankai Norbert, 2000
Hevessy György Kémia Verseny (általános iskolai korosztály számára szervezett verseny)
6-7. hely, Seres Attila, 1990
Hevessy György Kémia Verseny (általános iskolai korosztály számára szervezett verseny)
9. hely, Blahut Péter, 1989
Teleki Pál Földrajz Verseny (általános iskolai korosztály számára szervezett verseny)
9. hely, Komáromi Csaba, 1995
Budó Ágoston Fizika Verseny
10. hely, Krajcsó Péter, 2000
Mikola Sándor Fizika Verseny
10. hely, Erős Zsolt, 1997
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
10. hely, Túri Márton, 1998
Irinyi János Kémia Verseny
11. hely, Erős Zsolt, 1996
Hevessy György Kémia Verseny (általános iskolai korosztály számára szervezett verseny)
11. hely, Laurinyecz Tímea, 1988
Curie Kémia Emlékverseny (általános iskolai korosztály számára szervezett verseny)
12. hely, Pelle Míra, 2006
Vermes Miklós Fizika Verseny
12. hely, Krajcsó Péter, 2001
Lóczy Lajos Földrajz Verseny
15. hely, Filó Péter, 1996
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
16. hely, Csáki János, 2002
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
16. hely, Vincze Tímea, 2007
Kitaibel Pál Középiskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny
19. hely, Adorján Katalin, 2003
Irinyi János Kémia Verseny
20. hely, Lipták Mátyás, 1998
Koren István Megyei Botanikai Verseny
megyei 1. hely (a versenynek nincs országos fordulója), Takács Szabolcs, 2001
Koren István Megyei Botanikai Verseny
megyei 1. hely (a versenynek nincs országos fordulója), Seres Laura, 2007