A XXVII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulóján az alábbi eredmények születtek:
5. évfolyam:
Lakos Boglárka megyei 8. helyezés
Felkészítő tanár: Kozmáné Szluka Nikoletta
8. évfolyam:
Kiss Panna megyei 6. helyezés és Kopcsák Lujza megyei 10. helyezés
Felkészítő tanár: Debreceniné Barancsi Emese
Gratulálunk a megyei helyezetteknek, minden versenyen résztvevő tanulónak és a felkészítő tanároknak.
Az Országos Versmondó Versenyre azon iskoláknak a jelentkezését várták, amelyeknek tanulói már területi, megyei vagy városi versenyek győztesei voltak.
A versenyen résztvevő 537 tanuló (4 korcsoport) közül Bock Berill 8.a osztályos tanulónk 1. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Debreceniné Barancsi Emese
Szeretettel gratulálunk Berillnek és a tanárnőnek a kiemelkedő eredményhez!
Iskolánk gyermekkara az Éneklő Ifjúság Hangversenyen ARANY minősítést szerzett és Tóthné Mucsi Margit karnagy különdíjban részesült.
Gratulálunk a kiváló eredményhez a kórustagoknak és a kórusvezető pedagógusnak!
A történelem OKTV döntő fordulójában 30 tanuló vett részt. Iskolánk végzős tanulója, Born Atilla Gergely a megmérettetésen országos 16. helyezést ért el.
A tanulmányi versenyen elért eredmény 50 többletpontot jelent a felsőoktatási felvételi eljárásban.
Szeretettel gratulálunk a versenyzőnek és felkészítő tanárainak, Brazda Zsolt és Magyar István tanár uraknak.
A 45. Városi Gyermekrajz Pályázaton az idei év témája a sport és egészséges életmód volt.
A pályázat eredményhirdetésére és a kiállítás megnyitó ünnepségére 2024. április 20-án (szombaton) került sor a Munkácsy Mihály Múzeum Pátkai Ervin termében.
Iskolánk alsó tagozatos tanulói közül négy kisgyermek és az 1.b osztály rajza került díjazásra.
Sztezsán Réka 1.b (Felkészítő pedagógus: Ancsinné Mazán Mónika)
Berki Zsófia 2.b (Felkészítő pedagógus: Hajdu Margit)
Juhász Ádám és Poliák András 3.a (Felkészítő pedagógus: Szabados Péter)
A felső tagozatosok 20 alkotással jelentek meg az eseményen, mely alkotások közül három díjazásban is részesült.
Díjazottak: Sajben Anita 5.b, Leszkó Emese 5.b, Domak Bulcsú 6.a
Felkészítő pedagógus: Nógrádi Csilla
További alkotók:
Szabó Janka Kata, Kopcsák Lídia 5.a, Bozó Fanni, Lakos Boglárka 5.b, Gyucha Csenge, Lévai Dóra, Ugrai Blanka, Pecze Zsófi 6.a, Metál Kitti, Radnai Tamara 6.b, Pojendán Anna, Török Laura, Bencze Noémi 7.a, Ioja Emília 7.b, Földi Armand, Kacsán Nóra, Berki Levente 8.a
Gratulálunk minden díjazottnak és alkotónak, továbbá a felkészítő tanároknak!
2024. április 18-19-én zajlott a Csabai Kulturális Játékok rendezvénysorozat részeként a Városi Népdaléneklési Verseny. Mindkét résztvevő kórusunk ARANY minősítést kapott, az 5-6. évfolyamos kórus a zsűri Különdíját is elnyerte.
Az 5-6. évfolyam kórus tagjai: Bozó Fanni, Csúri Anna, Kopcsák Lídia, Lakos Boglárka, Leszkó Emese, Mecseki Sára Szeder, Mezei Nóra, Pauló Zamira, Sajben Anita
A 3. évfolyam kórus tagjai: Behán Csenge Flóra, Bencsik Boglárka, Gurbai Dorottya Ildikó, Juhos Hanna, Kiss Adél, László Maja, Lele Réka, Ombodi Zselyke Zsófia, Pengő Doroti, Pengő Fruzsina, Pintér Izabella, Szabó Laura, Tótfalusi Helena, Urbán Csenge, Viczián Izabella, Závoda Zsófi
Szeretettel gratulálunk mindkét kórus tagjainak és karvezetőjüknek, Tóthné Mucsi Margit tanárnőnek.
Iskolánkból a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulójába jutott tíz tanuló.
5. évfolyam:
Tóth Bence
Lakos Boglárka
Felkészítő tanár: Csobánné Stelkovics Edina, Szlukáné Kozma Nikoletta
6. évfolyam:
Gyucha Csenge
Hügl Dzsenifer Hanna
Felkészítő tanár: Csobánné Stelkovics Edina
8. évfolyam
Kopcsák Lujza
Kiss Panna
Szűcs Dániel
Markót Mira
Frankó Benedek
Bock Berill
Felkészítő tanár: Debreceniné Barancsi Emese
Gratulálunk a továbbjutó tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!
A Lázár Ervin Országos Anyanyelvi Verseny első fordulóját követően az 1-8. helyezést elért csapatokat várták a döntőbe. Iskolánk csapata részt vehetett a szekszárdi döntőben, ahol országos 3. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Nagy-Benedek Olivér, Taybani Zoltán Kamal és Vendrey Violetta Nóra (9. évfolyam)
Felkészítő tanár: Csobánné Stelkovics Edina
Szeretettel gratulálunk a kiváló eredményhez a tanulóknak és felkészítő tanáruknak!
Iskolánk tanulói kiemelkedő eredményeket értek el a Bolyai Matematikai Csapatversenyen, hatosztályos gimnáziumi kategóriában.
1. helyezett csapat: "Négyből négy", csapattagok: Markót Mira, Kopcsák Lujza,Várhelyi Levente, Lajos Bertalan
2. helyezett csapat: "Matrózok", csapattagok: Szűcs Dániel, Giricz Levente, Földi Armand, Paluska Viktor
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak, Borbély Gabriella tanárnőnek!
A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen iskolánk 4. évfolyamos – Csabai kolbászkák – csapata megyei 2. helyezést ért el. Helyezésükkel részt vettek az országos döntő írásbeli fordulóján és megyei díjátadóján.
A csapat tagjai: Kakas Fruzsina, Láza Lili, Magyar Panka Sára, Szvitán Flóra
Díjazott pedagógus: Szatmáriné Brandt Mónika
Szeretettel gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek a szép eredményhez!
A BSZC Nemes-Linamar Országos Robotversenyen az országból 29 csapat vett részt.
1. helyezést ért el Tar Márton és Tóth Csaba (10.a)
2. helyezést ért el Molnár Bence és Kincses István (10.a)
Felkészítő tanár: Obuch László, aki különdíjban részesült eredményes felkészítő munkájáért.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló egyéni versenyében legeredményesebben szereplő tanulóink bejutottak az országos döntőbe, eszerint Laurinyecz Kendra és Lajos Barnabás tanulók vesznek majd részt a Kecskeméten megrendezésre kerülő megmérettetésen.
Megyei 1. helyezést ért el Lajos Barnabás (9.a)
Felkészítő tanár: Kiss Péter
Megyei 2. helyezést ért el Laurinyecz Kendra (4.a)
Felkészítő tanár: Balajné Araczki Edina
Megyei 3. helyezést ért el Giricz Levente (8.a)
Csapatban 2. helyezést ért el: Giricz Levente, Markót Mira, Szűcs Dániel (8.a)
Felkészítő / díjazott tanár: Borbély Gabriella
Szeretettel gratulálunk a szép eredményekhez a diákoknak, felkészítő tanároknak, egyúttal jó felkészülést kívánunk a döntősöknek az országos megmérettetéshez!
A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata által szervezett, Békés vármegyei középiskolák XXVII. Hajnal Imre Matematika Tesztversenyén Sisák Réka 10.a osztályos tanuló 10. helyezést ért el és dicséretben részesült. Felkészítő tanára: Borbély Gabriella
Várhelyi Anna 12. helyezést, Kis Levente 14. helyezést, Pálinkás Botond 16. helyezésért ért el, mindnyájan 11.a osztályos tanulók, akik dicséretben is részesültek. Felkészítő tanáruk: Molnárné Dobó Ildikó
Szeretettel gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak a szép eredményekhez.
A XIII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny iskolai fordulóján a négy induló csapatból 1 csapat jutott be a középdöntőbe. Eszerint Dankó Gergő és Békési Dániel 12. évfolyamos tanulók csapata vesz részt a SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetében megrendezésre kerülő középdöntőn, április 12-13. között.
További versenyző csapatok voltak:
Provics Nóra – Pikó Hella 10.b
Lovas Noémi – Machlik Vivien 10.b
Zelenyánszki Zita – Csibor Ákos 11.b
Felkészítő tanár: Dr. Velkey Gábor
Gratulálunk valamennyi csapatnak és a felkészítő tanárnak, a továbbjutóknak sok sikert kívánunk a döntőben való megmérettetéshez!
A SZTE által meghirdetett idei Juniorok Viadala műveltségi verseny elődöntőjében három iskolai csapatunk vett részt.
Az Erdélyi Anita, Szegedi Dorina, Futaki Fruzsina, Kovács Gyöngyi (12.c) tagokból álló csapat eredményével továbbjutott a szegedi döntőbe, ezzel az SZTE valamely szakjára való jelentkezés esetében 10 intézményi pontot kaptak, illetve a döntőn még további 10 pontot szerezhetnek, mellyel növelik esélyeiket az egyetemi felvételin.
További helyezések:
2. helyezett csapat tagjai: Sáfár Janka, Pálinkás Botond, Kis Levente, Márkus Kristóf
3. helyezett csapat tagjai: Kovács Zoltán, Ancsin Levente, Mihály Bence, Karácsonyi Dénes
Felkészítő tanár: Obuch László
Márkus Kristóf 11. osztályos tanulónk országos 7. helyezést ért el a Kovács János Középiskolai Földrajzverseny döntőjében.
Felkészítő tanára: Dr. Szenográdi Péter
A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megyei fordulóján az alábbi szép helyezéseket érték el tanulóink.
4. évfolyam:
Laurinyecz Kendra 4. helyezés (Felkészítő tanár: Balajné Araczki Edina)
8. évfolyam:
Bock Berill 6. helyezés (Felkészítő tanár: Molnárné Dobó Ildikó)
Lajos Bertalan 7. helyezés (Felkészítő tanár: Borbély Gabriella)
Földi Armand 8. helyezés (Felkészítő tanár: Borbély Gabriella)
10. évfolyam:
Nagy Benedek 2. helyezés (Felkészítő tanár: Fehér Csaba)
Mladonyiczki Boglárka 8. helyezés (Felkészítő tanár: Fehér Csaba)
11. évfolyam:
Pálinkás Botond 1. helyezés (Felkészítő tanár: Molnárné Dobó Ildikó)
Szeretettel gratulálunk a kiváló eredményekhez a tanulóknak és a felkészítő tanároknak!
A 41. József Attila városi szavalóversenyen az iskolánkból indulók közül hárman is szép sikert értek el.
I.kategória (1-2. o.)
Szabó István Márk különdíj (Felkészítő tanár: Somogyi Nóra)
III.kategória (5-6. o.)
Kopcsák Lídia 2. helyezés (Felkészítő tanár: Csobánné Stelkovics Edina)
IV.kategória (7-8. o.)
Bock Berill 3. helyezés (Felkészítő tanár: Debreceniné Barancsi Emese)
Gratulálunk a tanulóknak és felkészítőiknek!
Iskolánk csapata 1. helyezést ért el az Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulóján.
A csapat tagjai: Balzano Anna Sofia 8.a, Davies Nia Mira 7.a, Földi Márk Maxim 8.a, Lukács Lili 8.a, Markót Mira 8.a
Felkészítőjük: Ugrainé Rajtár Zsófia
Szeretettel gratulálunk a kiváló eredményhez a csapatnak és az iskolavédőnőnek!
Iskolánk 7. évfolyamos tanulói eredményesen szerepeltek a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján, ahol gimnáziumi kategóriában versenyeztek.
1. helyezést ért el és bejutott az országos döntőbe a "Matrózok" csapat, amelynek tagjai:
Szűcs Dániel,Giricz Levente, Földi Armand, Paluska Viktor
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
2. helyezést ért el a "Leszámolók" csapat, amelynek tagjai:
Polyák Attila, Várhelyi Levente, Kara Dézi , Kopcsák Lujza
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
3. helyezést ért el a "BMBL" csapat, amelynek tagjai:
Berki Levente, Lajos Bertalan, Markót Mira, Bock Berill
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjén a 7. évfolyamos csapatunk 22.
helyezést ért el. A tanulók gimnáziumi kategóriában versenyeztek, ahol 82 csapat mérhette össze tudását.
A csapat tagjai: Földi Armand, Giricz Levente, Paluska Viktor, Szűcs Dániel
Felkészítőjük Borbély Gabriella tanárnő volt.
Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!
A Kontra József Országos Kémiaversenyen Papp Bence az országos 7., Pojendán Zoltán pedig az országos 8. helyen végzett (mindketten a 9. b osztály tanulói).
Felkészítő tanáruk Kovács Dávid Zoltán tanár úr volt.
Gratulálunk!
Iskolánk tanulói szép eredményeket értek el a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján.
Csapatban a 7. évfolyamos tanulók (Giricz Levente, Földi Armand, Kopcsák Lujza) 1. helyezettek lettek.
Egyéni eredmények:
7. évfolyam: Giricz Levente 4. helyezett
Földi Armand 5. helyezett
Kopcsák Lujza 6. helyezett
8. évfolyam: Lajos Barnabás 10. helyezett
9. évfolyam: Agoston Karla 4. helyezett
A 7-9. évfolyam felkészítő tanára: Borbély Gabriella
10. évfolyam:
Pálinkás Botond 6. helyezett
Felkészítő tanár: Molnárné Dobó Ildikó
Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!
Az anyanyelvi hét keretében ismét megrendezésre került az alsó tagozaton a versmondó verseny.
Tanulóink nagyon ügyesen szerepeltek. Valamennyi résztvevő emléklapot, a díjazottak oklevelet és könyvutalványt kaptak jutalmul.
Helyezettek:
1-2. évfolyamon:
I. Urgyán Csenge 2.a
II. Nóvé Orsolya 1.b
III. Göblyös Dorina 1.a
különdíjasok: Kutasi Hanga 1.b és Bencsik Hanna 2.b
3-4. évfolyamon:
I. Kovács Panni 4.a
II. Tóth Bence 4.a
III. Sajben Anita 4.b
különdíjasok: Ancsin Emese 3.b és Laurinyecz Kendra 3.a
Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!
A Magyar Vöröskereszt által szervezett 51. Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulóján a Belvár csapata 1. helyezést ért el, ezzel továbbjutott a megyei döntőbe.
A csapat tagjai: Balzano Anna Sofia 7.a, Földi Márk Maxim 7.a, Lukács Lili 7.a, Polgár Petra 7.b, Simon Eszter 8.b
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőjüknek, Ugrainé Rajtár Zsófia iskolavédőnőnek.
A Kovács János Középiskolai Országos Földrajzverseny szeghalmi szóbeli döntőjén Várhelyi Zoltán 12. évfolyamos tanulónk 4. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Szenti Alexandra
Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez!
Kimagasló megyei helyezéseket értek el tanulóink a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen.
7. évfolyam:
Földi Armand 1. helyezés
Kövér Dávid 2. helyezés
Kopcsák Lujza 8. helyezés
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
8. évfolyam:
Lajos Barnabás 4. helyezés
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
9. évfolyam:
Nagy Benedek 3. helyezés
Mladonyiczki Boglárka 10. helyezés
Felkészítő tanár: Fehér Csaba
10. évfolyam:
Deák Bálint 7. helyezés
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
Pálinkás Botond 8. helyezés
Felkészítő tanár: Molnárné Dobó Ildikó
Szeretettel gratulálunk a kiváló eredményekhez a tanulóknak és a felkészítő tanáraiknak!
2023. április 19-23. között került megrendezésre a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny Miskolcon, ahol meghívásos alapon vettek részt a középiskolás diákok.
Az esemény fő célja a tehetséggondozás és a tudományos élet utánpótlásának támogatása volt. A versenyzés mellett a diákok és tanárok több programon ismerkedhettek a vármegye történelmi és kulturális értékeivel.
Békés megyét egy 5 fős csapat képviselte, köztük Makkai Máté János 12.a osztályos tanulóval.
A megmérettetésen Máté kiemelkedő teljesítményéért dicséretben részesült.
Gratulálunk a kitűnő eredményhez neki és Molnárné Dobó Ildikó tanárnőnek is!
Április 21-én zajlott le a Szegedi Tudományegyetem Juniorok Viadala vetélkedőjének a döntője. A TIK épületében tartott döntőn a 196 nevezett csapatból a döntőbe jutott 23 legjobb mérette meg magát.
Iskolánk képviseletében a 11.a osztály „Lómaiak” nevű csapata vett részt a rendezvényen Obuch László tanár úrral.
Metzger Marcell Máté, Ancsin Levente, Balog Szabolcs és Born Atilla Gergely alkotta csapat az összesített eredményben 7. helyezést ért el és 10 intézményi pontot szerzett a 2024-es felvételi rendszerben, ha Szegeden szeretnének majd továbbtanulni.
Gratulálunk a Lómaiak-nak és a csapatot felkészítő tanárnak!
A 40. József Attila Városi Versmondó Versenyen iskolánk tanulói szép eredménnyel szerepeltek. Az idei versenyt a Petőfi-emlékév jegyében rendezték meg.
Urgyán Csenge 2.a osztályos tanuló Kovács Barbara: A csacsi c. versével 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Somogyi Nóra.
Tóth Bence 4.a osztályos tanuló a legszebb Petőfi versért különdíjat kapott. Felkészítő tanár: Szabados Péter.
Bock Berill 7.a osztályos tanuló gimnázium IV. korcsoportban különdíj helyezést ért el. Felkészítő tanár: Szlávikné Mári Zsuzsanna.
Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanároknak!
Az elmúlt héten került megrendezésre a Csabai Kulturális Játékok 2023 elnevezésű programsorozat keretein belül, a Városi Középiskolai Vers- és Prózamondó Verseny.
Iskolánkat három tanuló képviselte.
Vers kategóriában:
Fábián Áron 9.b osztályos tanuló
Felkészítő tanár: Szabó Ila
Próza kategóriában:
Bacsa Luca és Pikó Hella 9.b. osztályos tanulók vettek részt a megmérettetésen, Bacsa Luca különdíjban részesült.
Felkészítő tanár: Csobánné Stelkovics Edina
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak!
Szépen szerepeltek és hasznos tapasztalatokat szereztek tanulóink a VIII. Városi Angol Versenyen.
6. a osztály:
Halasi Bálint 6. helyezett
Mogyorósi Marcell 10. helyezett - hibátlan szóbeli feleletéért a zsűri külön dicséretben részesítette
(felkészítő: Vodiláné Halász Erika)
7. a osztály:
Szűcs Dániel 3. helyezett (felkészítő: Vodiláné Halász Erika)
Bock Berill 7. helyezett (felkészítő: Laurinyecz Edit)
Bokros-Szécsényi Enikő 9. helyezett (felkészítő: Laurinyecz Edit)
Szeretettel gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
A TIT, Körösök Vidéke Egyesület szervezésben megyei levelező verseny döntőjére került sor Békéscsabán. A több mint száz diákot megmozgató versenyen Wallner Tamás 5.b osztályos tanuló (felkészítő tanár: Ugrai Gábor) a 10. helyezést, míg Kastély Róbert 6.a osztályos tanuló (Felkészítő tanár: Mitykó Jánosné és Ugrai Gábor) a 4. helyezést szerezte meg.
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak!
Iskolánk 6. osztályos csapata a Bolyai Matematika Csapatverseny Nemzetközi döntőjében ezüstérmes lett! A csapat tagjai Földi Armand, Giricz Levente, Paluska Viktor és Szűcs Dániel voltak.
Felkészítő tanáruk Borbély Gabriella tanárnő volt.
Gratulálunk a fantasztikus eredményhez!
A Csabai Kulturális Játékok alkalmából megrendezett József Attila Városi Versmondó Versenyen iskolánkból Tolnai Panni 2. a osztályos tanuló II. helyezett, Sóvári Tibor Ádám 2.b osztályos tanuló pedig III. helyezett lett.
Szeretettel gratulálunk a gyerekeknek!
Iskolánk tanulói kimagasló eredményeket értek el a Zrínyi Ilona / Gordiusz Matematikaversenyen.
Az egyéni versenyben legeredményesebben szereplő tanulók közül Tolnai Panni országos 2. helyezést, míg Tolnai Péter országos 16. helyezést ért el.
Megyei csapat eredmények:
2. évfolyam: 1. helyezés: Nagy- Varga Liza Mia, Szabó Marcell, Tolnai Panni
Felkészítők: Balajné Araczki Edina, Németh Mariann
4. évfolyam: 1. helyezés: Frank Pálma Tímea, Tolnai Péter, Krám Bianka
Felkészítő: Sándor Gézáné
6. évfolyam: 1. helyezés: Giricz Levente, Földi Armand, Markót Mira
Felkészítő: Borbély Gabriella
8. évfolyam: 3. helyezés: Agoston Karla, Sisák Réka, Tóth Csaba
Felkészítő: Borbély Gabriella
Megyei egyéni eredmények:
2. évfolyam: Tolnai Panni 2. helyezett (országos 2. helyezett)
Felkészítő: Balajné Araczki Edina
Nagy- Varga Liza Mia 10. helyezett
Szabó Marcell 12. helyezett
Felkészítő: Németh Mariann
4. évfolyam: Tolnai Péter 1. helyezett (országos 16. helyezett)
Felkészítő: Sándor Gézáné
6. évfolyam:
Giricz Levente 2. helyezett (országos döntős)
Markót Mira 5. helyezett
Földi Armand 11. helyezett
Felkészítő: Borbély Gabriella
Lajos Bertalan 12. helyezett
Felkészítő: Kiss Péter
8. évfolyam:
Agoston Karla 2. helyezett (országos döntős)
Felkészítő: Borbély Gabriella
9. évfolyam:
Deák Bálint 3. helyezett
Felkészítő: Borbély Gabriella
A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen több tanulónk is kiemelkedő eredményt ért el.
Az országos döntőben Tolnai Péter az előkelő 8. helyezést is megszerezte.
Békés megyei eredmények:
2. évfolyam
Tolnai Panni 1. helyezés Felkészítő tanár: Balajné Araczki Edina
Sóvári Tibor 3. helyezés Felkészítő tanár: Németh Mariann
4. évfolyam
Tolnai Péter országos díjazott Felkészítő tanár: Sándor Gézáné
Frank Pálma 5. helyezés Felkészítő tanár: Sándor Gézáné
6. évfolyam
Földi Armand 1. helyezés Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
Kopcsák Lujza 3. helyezés Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
Markót Mira 8. helyezés Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
7. évfolyam
Lajos Barnabás 5. helyezés Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
A Kovács János Középiskolai Földrajzverseny országos döntőjében Uhrmann Kristóf 12.b osztályos tanuló 3. helyezett lett, míg osztálytársa, Szabó Dániel a 6. helyet szerezte meg.
Felkészítő tanár: Dr. Szenográdi Péter
Kesjár Andor 12.b osztályos tanulónk angol nyelvből az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében 21. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Laurinyecz Edit
A „BelvárTrió” csapat országos 2. helyezést ért el a Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedőn.
A csapat tagjai:
Berczi Zoltán 12.b
Kesjár Andor 12.b
Kovács Péter 12.b
Felkészítő tanár: Dr. Szenográdi Péter
A 6. évfolyamos „Matrózok” csapat 1. helyezést ért el a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjében.
A csapat tagjai:
Földi Armand
Giricz Levente
Paluska Viktor
Szűcs Dániel
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
Szombaton rendezték meg Békéscsabán a Vöröskereszt szervezésében, a felmenő rendszerű Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét. A gyermek kategóriában döntőbe került 15 csapat közül a Belvár Mentőcsapat a 7. helyezést érte el. A döntőben mutatott színvonalas szakmai teljesítményükért, magas pontszámukért, minősített elsősegélynyújtó oklevelet vehettek át.
A csapat tagjai:
Kis Liliána, Kovács Patrícia, Rózsa Rebeka, Rózsa Réka, Szappanos Blanka (9. A osztály)
Köszönjük szépen a szülők, pedagógusok segítségét a felkészülésben, és nem utolsó sorban a 9. A osztály imitátorainak a közreműködését, akik segítségével a csapat „élesben” gyakorolta a szituációkat.
Szívből gratulálok!
Ugrainé Rajtár Zsófia
Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen.
Elért eredmények:
3. évfolyam:
Tolnai Péter megyei 1. helyezett, országos 1. helyezett
Szántó Dávid megyei 4. helyezett
Felkészítő tanár: Sándor Gézáné
4. évfolyam:
Kastély Róbert megyei 3. helyezett
Török Laura, megyei 7. helyezett
Felkészítő tanár: Sándor Gézáné
5. évfolyam:
Markót Mira megyei 2. helyezett
Földi Armand megyei 4. helyezett
Kopcsák Lujza megyei 5. helyezett
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
7. évfolyam:Agoston Karla (megyei 5. helyezett)
Felkészítő tanár: Borbély Gabriella
Szántó Dávid, Tolnai Péter
Török Laura, Kastély Róbert
Kopcsák Lujza, Földi Armand, Markót Mira
Iskolánkból több csapat vett részt a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny és a Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti fordulóján.
A következő eredmények születtek:
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 3. évfolyam
Eredmény: I. helyezés
Csapattagok:
Antalfai Emma (3. b)
Krám Bianka (3. b)
Lenti Zsófia (3. b)
Püski Petra (3. b)
Felkészítő tanító: Farkas Tiborné
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 4. évfolyam
Eredmény: II. helyezés
Csapattagok:
Marton Csenge (4. b)
Oláh Fruzsina (4. b)
Pelle Luca (4. b)
Ugrai Lorina (4. b)
Felkészítő tanító: Johanidesz Szilvia
Bolyai Matematika Csapatverseny 3. évfolyam
Eredmény: I. helyezés
Csapattagok:
Frank Pálma (3. a)
Horváth Milán (3. a)
Szántó Dávid (3. b)
Tolnai Péter (3. a)
Felkészítő tanító: Sándor Gézáné
Az első helyezett csapatok képviselik iskolánkat az országos fordulón, nekik további eredményes felkészülést kívánunk!
Valamennyi csapatnak és felkészítő tanítónak gratulálunk a kiemelkedő teljesítményért!
Tolnai Péter, iskolánk 2.a osztályos tanulója a Zrínyi Ilona matematika versenyen korosztályában a megyei első helyezést követően az országos döntőben 10. helyezést ért el.