• Főoldal
• Történet
• Versenyek
• Témakörök


Paks • 1995
4. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny



"Lángerő kevésnek adatik;azonban minden egészséges lélek hosszú szorgalom által más tudományát, tapasztalását,példáját magáévá teheti; helyesen ítélni s pontosan egybehasonlítani megtanulhat;s vizsgálat s gyakorlatnál fogva teremtő lelket ha el nem érheti, hozzája legalább közelíthet."
Kölcsey Ferenc

A 4. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyre Pakson, az Energetikai Szakképzési Intézetben került sor. A rendezvény megszervezését Árokszállási Tibor matematikatanár és Gálos István igazgató vállalta magára.

Budapesttől 110 km-re délre a Duna jobb partján fekszik Paks városa. 350-370 tájékán Valentiniánus római császár idején jelentős erődítmény állt a Sánc-hegyen, Lussonium néven. Az első írásos emlék egy pápai adóösszeírás 1333-ból. A török uralma alatt jelentős településsé nőtt, várat emelt a török, és nagyszámú katonaság állomásozott falai között. A török kiűzése után elnéptelenedett Paks, az 1689-es megyei összeírás meg sem említi. 1704-ben Rákóczi a dunántúli hadműveletek sikeres megvívása érdekében hídfőállást építtetett Vak Bottyán János kuruc generálissal a Sánc-hegyen. 1730-ban mezővárosi rangot kapott. Egymás után alakultak meg a kovács, kádár, szűcs, ács és molnár céhek. A céhes ipar fejlődésével párhuzamosan fejlődött a kereskedelem, kihasználva a Duna adta lehetőségeket. 1871-ben elveszítette mezővárosi rangját, 1966-ban megszűnt a kikötési lehetőség. A település lélekszáma csökkent, és csak 1970-ben gyarapodott újra, de ez már a várható nagy építkezés hírére alakult így. 1979-ben újra városi rangot kapott, lakossága megduplázódott. 1982 december 28-án kapcsolták rá az országos hálózatra a Paksi Atomerőmű első blokkját. Az első blokkot még további három követte, így a hazai villamosenergia fele innen származik.

Az Energetikai Szakképzési Intézet (ESZI) a Paksi Atomerőmű Rt. egyik igazgatósága az 1986. évi indulása óta. Az ESZI két tanintézet szerves egységéből áll:

  • a Paksi "Atomerőmű" Műszaki Szakközépiskola
  • Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar
  • Energetikus Mérnök Képzés

A szakközépiskola szakirányai dinamikusan igazodnak a környezet és a pályaválasztók igényeihez.

A rendezvényre 1995. március 31-e és április 4-e között került sor. A versenyen a Délvidékről 15, Erdélyből 50, Felvidékről 15 és Magyarországról 81 fő indult. Az ünnepélyes megnyitót a városi Művelődési Központban tartották. A résztvevőket köszöntötte Herczeg József, a város polgármestere, Szabó József az atomerőmű vezérigazgatója, Bencze Mihály az erdélyi csapat vezetője és Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke. A zsűri munkáját Reiman István irányította.

A négynapos programban szerepelt az atomerőmű megtekintése, városnézés, kirándulás Pécsre, zenés irodalmi est.

A találkozón az alábbi előadások hangzottak el:

  • Oláh György (Komárom): Geometriai egyenlőtlenségek
  • Csorba Ferenc (Győr): Geometriai szerkesztések
  • Bogdán Zoltán (Cegléd): Érdekes feladatok
  • Katz Sándor (Bonyhád): Számelméleti feladatok
  • Bencze Mihály (Brassó): Halmazfüggvények
  • Benedek Ilona (Vác): Színezések
  • Elek Ernő (Ungvár): Versenyfeladatok Kárpátaljáról
  • Weszely Tibor (Marosvásárhely): A Bolyaiakról
  • Bíró Judit (Sepsiszentgyörgy): Didaktikai kérdések.



Az atomerőmű látképe. Az erőmű egyik blokkja.